Bevezető


„Mondanom sem kell, hogy minden talpalatnyi földért küzdeni fogunk erőnk megfeszítésének legvégső határáig.” — ígérte meg Apponyi Albert, a Párizsba 1920. január 5-én induló magyar békedelegáció vezetője a Területvédő Liga előzőleg nála járt vezetőségének. Ám rögtön hozzátette: „Méltóztassanak azt is tekintetbe venni, hogy a békekötésnél, a többi államokkal, Németországgal és Ausztriával eddig folytatott tárgyalások után kötelességem Magyarország közönségét óva inteni attól, hogy a mi működésünkhöz túlságosan vérmes reményeket fűzzön.” A dolgok aztán a második mondat szerint alakultak. Már nem volt sem tér az érdemi küzdelemre, sem a győztes országok geopolitikai szempontjait és az új utódállamok nyers érdekeit tükröző, és már 1919 elején kialakított államhatárok lényegi módosítására. A Monarchia és a történeti Magyarország szétesése elkerülhetetlen volt. Az új határvonalak megvonása azonban mindenütt „olyan hebehurgya módon történt”, a felosztás „a brutális erőszaknak és az igazságtalanságnak olyan kirívó körülményei között folyt le” (Bibó István), ami nemzedékeknek okozott mérhetetlen szenvedéseket. Háborús tűzfészekké tette a térséget, csontig hatoló gyűlöletet lobbantott fel a népek között és az egyes nemzeteken belül is. A sérelmek újra meg újra megakadályozták a szembenézést a történelmi realitásokkal, és alárendelték a demokratikus értékeket a nemzeti elégtétel vágyának.

Ezek azonban az utókor megfontolásai. A száz évvel ezelőtti budapestiek egy háborúban kivérzett ország fővárosában éltek, megszorításoktól, ínségektől és járványtól meggyötörten, a hazaözönlő katonáktól, a megszállt területekről érkező menekültektől felbolydult társadalomban, forradalmaktól szétzilált közigazgatási viszonyok között. A jövőről pedig egyre riasztóbb sajtóhírek érkeztek Párizsból.

 

021009.jpg

Ez a lélektani állapot a kiindulópontja a trianoni döntés századik évfordulójára készített összeállításunknak. Az események megéléstörténetét igyekeztünk érzékeltetni dokumentumok bemutatásával, amiket könyvtárunk, elsősorban annak várostörténeti részlege, a Budapest Gyűjtemény azokból az időkből őriz. Eredeti szándékunk szerint a könyvtár kiállítótermében került volna sor erre, a járványhelyzet miatt azonban az interneten. Bízunk benne, hogy a közreadott fényképek, plakátok, nyomtatványok, térképek, cikkek, irodalmi művek és a bibliográfiai összeállítás így is kellő megjelenítő erővel hatnak, és ily módon talán még többen is lesznek, akik ezeket felhasználhatják ismereteik bővítésére, tanulásra, oktatásra.

"Vagonlakó" család az egyik pályaudvaron. Ismeretlen fényképész felvétele, 1919-1920.

Nyitóképünk különleges fotográfiai lelet. Egy addig szebb napokat látott középosztálybeli család készíttet épp magáról emlékképet. Ápolt külső, gondozott ruházat, még a csoportképeknél szokásos elrendezés is tetten érhető. A helyszín és a háttér azonban nem egy műterem vagy egy otthon, hanem épp az utóbbinak a maradványa, egy tehervagon a pályaudvaron. Az egzisztenciális biztonság elvesztésének kulisszája. Nyilvánvaló, hogy az elcsatolt területekről a megmaradt országba kényszerűen átköltözők rögzíttetik itt sorsuk fordulópontját. Nem tudjuk, kik ők. Indulnak vagy megérkeztek már? Tartósan a vagonlakásba szorulnak majd? Elszakítva gyökereiktől széthull az életük vagy újraépíthetik azt?